Tevékenységek

Partnerek

Kapcsolat

Rólunk

Rólunk

Cégünk 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy szaktudásunkat és kapcsolatainkat a jövőbeni partnereink szolgálatába állítva, segítsünk eligazodni a számítástechnika és az internet világában, valamint az ehhez szükséges eszközeik megfelelően és gond nélkül működhessenek.

 

Cél kitűzésünk, hogy olyan vevőorientált céget működtessünk, amely folyamatosan tud illeszkedni a piaci igények változásához. Ezáltal 2016-tól elkezdtünk vagyonvédelmi termékeket forgalmazni és telepíteni is, mivel egyre több megkeresést kaptunk ezen a területen is. Szintén a 2016-os évben kezdtünk el a gépjármű alkatrészek kereskedésével is foglalkozni, mely szintén egy nagyon dinamikusan fejlődő üzletág lett a cégünkben.

 

Elhivatottan dolgozunk, azon, hogy széles termék- és komplex szolgáltatáskörünkkel hozzájáruljunk céges partnereink versenyképes piaci szerepléséhez és a magánszemélyek teljes megelégedettségéhez.

 

Legnagyobb sikerünknek azt tekintjük, hogy a korrekt munkakapcsolatoknak köszönhetően több céget és magánszemélyt is partnereink között tudhatunk már lassan egy évtizede.

tevékenységek

Rendszergazdai

szolgáltatások

Számítástechnikai

szolgáltatások

Vagyonvédelmi

rendszerek

Gépjárműjavítás,

-karbantartás

Tűzfalak:

 

  • tanácsadás
  • hardveres tűzfal ajánlat
  • tervezés, kivitelezés
  • Site-to-Site VPN kapcsolatok kivitelezése,
    tervezése, hibajavítása
  • kliens VPN tervezése, kivitelezése
  • OpenSource (PfSense), hardveres tűzfal esetén
    eszközajánlás, eszközbeszerzés

 

Switch-elt hálózat:

 

  • átvilágítás
  • tervezés
  • tanácsadás

 

 

 

Vírusvédelmi szoftverek:

 

  • Eset /Nod32/ termékeknek hivatalos viszonteladói vagyunk
  • Gdata

 

 

 

 

Wifi:

 

  • kliens hálózatok tervezése, kivitelezése (preferált: Ubiquiti)
  • kis távolságú point-to-point összeköttetések tervezése,
    kivitelezése (preferált: Ubiquiti)
  • Unifi wifi esetében van lehetőség a kontroller szoftver felületet
    bérlésére is. Ebben az esetben, a beállítási és felügyeleti funkciók
    felhőben vagy VPN-en keresztül elérhetőek. Szükség esetén log gyűjtés.

 

NAS:

 

  • tervezés
  • szaktanácsadás
  • kivitelezés
  • OpenSource (több termék)

 

 

OpenSource NAS és PfSense esetben a kivitelezés számítógép alapú, amelyre egy speciális operációs rendszer kerül. Minden kivitelezés esetén pontos egyeztetés és hardver konfiguráció ajánlás készül. A rendszerek kerülhetnek használt, de megbízható Brand gépekre (pl.: Dell, Lenovo), melyekbe beleépítjük a megfelelő környezetet.

Asztali számítógép:

 

  • összeszerelés
  • szoftver telepítés
  • javítás
  • karbantartás
  • beszerzés
  • komponensek
  • perifériák
  • megjelenítők
  • hálózati elemek
  • szoftverek
  • irodai eszközök
  • adathordozók

 

 

 

Notebook:

 

  • szoftver telepítés
  • javítás
  • karbantartás
  • beszerzés
  • perifériák
  • kiegészítők
  • táskák

 

 

 

Hálózat:

 

  • építés
  • strukturált kábelezés
  • mérési jegyzőkönyvezés
  • beszerzés
  • szerverek
  • switch-ek
  • rack szekrények
  • aljzatok
  • patch panelek
  • kábelek

Behatolásjelző rendszerek

 

  • tervezése
  • kivitelezése
  • karbantartása
  • Paradox rendszerek programozása

 

 

 

Analóg és IP videorendszerek

 

  • tervezése
  • kivitelezése
  • karbantartása
  • CCTV (IP és AHD) video rendszerek programozása
  • CCTV megfigyelő rendszerek illesztése grafikus felügyeleti rendszerekhez

 

 

 

Tűzjelző rendszerek

 

  • tervezése
  • kivitelezése
  • karbantartása



 

 

Polon Alfa tűzjelző rendszerek

 

  • programozása
  • grafikus felügyeleti rendszerekhez illesztése

 

 

 

 

 

VENO grafikus felügyeleti rendszerek

 

  • teljeskörű programozása
  • személyre szabása

Gépjármű-alkatrész

 

  • beszerzés
  • beépítés
  • igény szerint házhoz szállítás

 

 

 

 

 

Gépjármű

 

  • javítás és vizsgáztatás, igény szerint háztól házig szolgáltatással
  • törött gépjármű visszajavítása
  • vásárlás előtti állapotfelmérés

Partnerek

1188 Budapest, Saláta utca 4.

 

Mobil: +36 70 313 6672  |  E-mail: info@oddsabc.hu

 

Cégjegyzékszám: 01-09-968476

Adószám: 23499195-2-43

©2011 OddsABC Kft. – Minden jog fenntartva!